Kedves Olvasóim!
Különleges nap volt a tegnapi, nem csak azért, mert hétvége, és nem csak amiatt, mert lementem a bazárba. Persze lementem a bazárba, mert azért ebédelnie kell az embernek, mert megéhezik. Főzhetnék is, de akkor sok érdekes dolgot hagynék ki. Érzésem szerint.
Szóval lementem, és megebédeltem (Feri kollégával közösen), visszamentünk kedvenc kávézós helyünkre, megittuk a fekete levest is, és akkor egy kósza gondolattól vezérelve felkerestük Siraz mester műhelyét. Ő az az úriember, akia balabanos videoban csattog oly nagyon hangosan az ujjaival.
http://boedi-keleten.blog.hu/2014/02/09/kurd_tavasz
Már akkor is áthívott a teaházból a műhelyhez, de akkor már késő volt, nem dolgozott.
De tegnap!
Tegnap is késő volt már, de mivel megismert, sőt szeritnem szóltak neki, hogy azóta már kétszer is kerestük, szóval minden féle beszélgetés helyett azonnal beinvitált a műhelybe, elkezdte mutatni a munkáját.
Komoly kis bemutató volt a munkafolyamatról. A réz üstök készítése természetesen a kalapálással kezdődik. Most ebbe annyira nem mentünk bele, de azért volt némi kalapálás. Mondogatta kurd nyelven a szakmai részét, de hát azért komoly nyelvi gát van közöttünk. Azt azért valahogy megértettem, hogy teljesen sík lemezből kalapálja ezeket az üstöket, edényeket.
A következő képen a kalapálás néhány mozzanata látható több munkadarabon. A kalapáláshoz egy kovácsolt vas üllő szerű dolog adta az alapot, ilyen hegyes volt az alsó része, és a műhely beton padlója egy helyen át volt törve, és oda tudta beleállítani, ha kalapálni való munka volt.
A második munkafolyamat az edény kitakarítása volt. Ehhez tüzet kellett gyújtani. Persze faszénnel, hogy ne legyen nagy füst. Volt a műhely padlójában egy másik mélyedés, ott volt a még forró faszén, jelezve, hogy valóban folyt ott munka korábban. Az öreg csak szórt még rá pár marék friss faszenet, felkapcsolt egy kapcsolót, és a padlóba beépített légcsatornába a ventillátor nyomta a friss levegőt, és a parázs azonnal el kezdett izzani, sőt égni.
Az edényekbe valami löttyöt töltött, ez nyilván valami lúgos cucc lehetett, mutatott valami fehér sószerű port, de óva intett az érintésétől, ja és mutatta a hamut a sarokban, hogy az is van benne. Ezt a köttyöt aztán felforralta a tűzön, és közben egy valamilyen textil pamacsot egy fémcsipesszel megfogva körbe-körbe mosogatta. Amint kész lett ezzel, a löttyöt egy nagyobb lavórba öntötte, abból az edény külsejét is körbe mosogatta, a kész edényt a tűzre rakta, és várta, hogy megszáradjon, majd jöhetett a következő edény.
Az egyik képen látható szép kis mintára rákérdeztem, hogy Ő készítette-e, de a válasz nemleges volt, volt valami kifejtése is, de azt már persze nem értettem.
A tüzi zsírtalanítás után jött egy kis folyóvizes elmosás, kint a műhely előtt, az utcán, merthogy ott van némi vízelvezetés.
Ezt követően vissza a műhelybe, de most annak a sarkába, ahol némi kis homok és hamu volt (szerintem), és ezzel még átdörzsölte.
Majd megint ki az utcára, gondoltam megint öblítés, de tévedtem, mint később kiderült,csak a vizet tározta a mester az utolcsó munkafolyamathoz.
De ehhez megint tüzet kellett rakni. Szóval faszén, ventillátor be, indulhat az izzás. Az utolsó pár munkafolyamatot már csak egy edényen végezte el Siraz mester, de az eredmény magáért beszél. Az edénybe valami sófélét szórt, nem azonosat, ami a lúgos löttyben volt. Ezt így a tűzre tette, és felhevítés után valami gyapot szerű anyaggal, vastag kesztűben eldörzsölte, néha még valami aluminium szalagot is mintha kézbe vett volna, de a rossz látási körülények nem segítettek a nyelvi gát leküzdésében, szóval azt nem igazán láttam, mikor, és hogy teszi bele, de ment bele...
És a műhely előtt még egyszer átöblítette tiszta vízzel.
Hogy aztán megcsodálhassuk a gyönyörű végeredményt.
Aztán már búcsút intettem Siraz mesternek, egy majd negyven perces folyamatot láthattam, szó se róla, hálás vagyok a sorsnak érte.
Köszönés képpen még próbáltunk egy kurd nemzeti teát elfogyasztani, de a környékbeli teázók már nem működtek. Így maradt a nemzetközi elköszönő kézfogás, szerencsére jött egy kedves ember, aki megörökítette a gépemmel.
Visszanézvést még készítettem egy képet a műhelyről, hogyha erre jártok ráismerjetek.
Ez jobbára vicc volt, lehetetlen megtalálni, vagyis hát nem könnyű, nekem-nekünk (Feri kollégával) sikerült.
Búcsúzásként még egy kép a mesterről, két szép réz üstttel.
Hát, ha nem is Siraz mesterrel, de egy biztos.
Folyt köv...
