Kedves Olvasóim!
Már megint jó sok idő eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta. Közben voltam otthon nem egészen 10 napig. Siettem volna vissza, hogy a Newroz fesztiválra, a kurd (és egyben a perzsa) újévre visszaérjek, de a repülőjáratok telítettsége miatt nem sikerült. Úgyhogy ezzel a beszámolóval adós maradok. Ha egyáltalán majd jövőre módom, és el tudom készíteni, akkor magtudjuk milyen is ez...
De térjünk vissza a címben szereplő helyre. Mint az a poszt címében olvasható, ez nem más, mint egy kis galéria. Hol is van ez? Nem nehéz kitalálni, mert szabadidőm jelentős részét itt töltöm. Igen kérem a hely a bazárban van.
Nem újkeletű a történet, már február hetedikén felfigyeltünk rá, de akkor csak masszív zárt kaput találtunk. Kérdeztük a környéken lévő árusokat, mikor, hogy van nyitva, de sajnos nem sikerült eltáncsolni a kérdést. Szerintem akkoriban említettem is valamelyik posztban. A kordokumentumok hitelessége miatt itt van az akkor készített néhány képecske.
A galériával kapcsolatos élmények második felvonása március elsején történt. Ekkor csak magam voltam, nyitott kaput találtam, be is mentem nagy bátran. Embert nem találtam, de az udvaron gondoltam nyugodtan kiélhetem a fényképezés iránti szenvedélyemet. Igen az udvaron, mert hogy ez korábban egy családi ház volt, a kurd nép híres szülötte Ibrahim Ahmad szülőháza volt ez a házacska.
Róla itt lehet olvasni, angolul :
http://en.wikipedia.org/wiki/Ibrahim_Ahmad
A bátyó egyébként jogász, politikus volt, és mellette író, novellista, és alapított egy kurd irodalmi folyóiratot.
Szóval március nyolcadikán bejutottam, volt is egy kedves ember, akivel tudtam beszélgetni, és beengedett a kiállító termekbe, annak ellenére, hogy nagyon átrendezés alatt volt az egész galéria. Érdekes volt egyedül lézengeni a műalkottások között.
De nézzük is először mi volt az udvaron látható:
Első körben egy almát szóró bomba, de mégsem gránátalma.
Aztán volt ott egy törött lábú lányszobor, de gyanítom, ez elébb volt lányszobor, aztán utóbb lett törött lábú...
És a bejáratnál ilyen gyönyörű küszöbön kellett keresztülmenni.
Az udvarról egy lépcső vezetett a fent lévő öt kiállítóterembe. Itt meglehetős összevisszaságban volt mindenféle festmény és kis térplasztika (szobor). Azért fényképeztem párat. Mint már írtam a galéria épp átrendezés alatt állt, a rendezetlenség ennek volt köszönhető, a fogadtatás viszont ennek ellnére szívélyes volt.
A festmények:
A szobrok:
Nos aztán mikor legutóbb arra jártunk (tegnap), újfetn tárt kapukat találtunk.
Enyhe festék szag terjengett, ennek oka, hogy egy fiatalember épp valami ablakkeretet festegetett.
Az udvaron még mindig ott van a alma bomba, de a tavaszt jelzendő egy szép virág is.
Volt egy idősebb úr is, és nagy kedvességgel felengedtek a fenti kiállítótermekbe. Ezek persze nem voltak túl nagyok, amolyan régi parasztház szobáinak megfelelő méretűek. Most inkább a festmények voltak túlsúlyban, egy két szobor-térplasztika volt csak a kollekcióban, egyet tennék most közzé:
Az üzenetét sajnos még nem sikerült megfejteni, valamilyen német nyelvű könyv volt behuzalozva.
A festmények között több is volt, ami nagyon mély hatással volt rám:
Az idős kurd asszony portréja például nagyon erős volt, de a Klimt utánérzés is nagyon tetszett.
Volt néhány a síkból kiterjedő, tehát nem festmény, de nem is szobor, hogy művészetileg mi a megnevezése, azt sajnos nem tudom. Íme itt vannak:
A felső rész bejáratán a gyönyörű küszöbön át az udvarra értünk vissza.
Leérve visszanéztem:
OK. rendben van, ugyan az, csak próbálgatom az új objektívemet.
Most az alsó terembe is sikerült bejutni, innen egy alkotás sarkallt a megörökítésre:
Talán visszajön az elképesztő sokszínűség, amit sikerült erre a felületre felvinni...
Búcsúzásként még beköszöntünk a mázoló (festő) embernek, aki jelzett, hogy várjunk. Gyorsan elszaladt, és két szépen kivitelezett, angol nyelvű, a jelenlegi kiállításról szóló katalógust nyomott a kezünkbe. Kérdeztünk belépti díj vagy a katalógus árának megfizetéséről, de határozott nemet hallottunk, szóval komoly megköszönés és meghajlás közepette távoztunk.
