Nos Kedves Olvasóim!
Eltelt a téli szünet, ugyan nem volt valami nagy tél, de letelt a szabadág is. Kb egy napja szállt fel a repülő Ferihegyről, és hajnalra megérkeztem állomáshelyemre.
Nem ment mondjuk olyan egyszerűen, mint ahogy itt elmondtam. Lényeg annyi, hogy Pestről még négyen indultunk. Gyanus volt, hogy a kapunyitási időben még messze nem akarnak beengedni a repcsire, majd bejelentettek egy 10 perces késést. Gondoltuk egyből, hogy ez lesz vagy 20 perc is. Hát lett is. De azért végül csak elindultunk Ferihegyről.
Az első repülőúton, mint azt az első bejegyzésben már írtam, vacsorát szolgálnak fel. És lehet hozzá akár bort is kérni. Nagyon finom török vörösbort ittunk, cabernet savignon-syrah volt. Szóval fincsi volt.
De nem is ez a lényeg.
Isztambuli megérkezés kb annyit késett, mint a felszállás, szóval nem sokat tudott behozni a pilóta. Az egész csak annyiban baj, hogy átszállásra a gondos átvizsgálással együtt is cca. egy óra van. Nos ebből már a leszállásnál 20 perc elillant. Aztán gulult a gép még egy csomót, hogy a reptér egy távoli zugában kiszálljunk, át egy buszra. A busz persze megvárta az utolsó utáni utast is... Majd elvitt terminál egy másik távoli bejáratához, persze közben minden keresztirányú reptéri forgalomnak megadta az elsőbbséget. Ott kiszálltunk, majd loholtunk a következő teljeskörű átvizsgáláshoz. Negyed egykor indult a második gép menetrend szerint, de éjfélkor még az átvizsgálási kerengőben voltunk.
Szerencsére itt nem volt nagy a tömeg, viszonylag gyorsan végeztünk. De a beszállási kapu eszméletlen messze volt. 225-ös a száma, bár a nem gyakorlott isztambuli átszállóknak ez nem mond sokat. Lényeg, hogy át kellett törni a kávézók és vámmentes shopok világán, majd egy baromi hosszú folyosón sovány malac vágtában megközelíteni a megjelölt kaput. Szóval a mozgójárdán is futni kellett. Már a 223-as körül jártam, mikor lelassítottam, hogy egy ilyen tv-n megnézzem milyen státuszban van a gépünk, nos ekkor jött rám életemben először a kapuzárási pánik. Merthogy azt írta ki, hogy a kaput már bezárták. Hét egy cifra kis rövidke káromkodás azért kiszaladt, de folytattam a loholást.
Mire odaértem a másik magyar cégnél dolgozó három kolléga vadul mondta a személyzetnek, hogy jönnek még legalább négyen. Ebből én voltam az egyik. No ekkor a földi személyzet CB rádiózás közepette beengedett minket a gépre, és újra bezárta a kaput. Mint utólag számomra kiderült, eztán kb két perccel érkeztek meg kollégáim. De nekik már nem nyitották ki a beszálló csövet. Ez az egész még érthetetlenebb, ha belegondol az ember, hogy a két járat ugyanazon légitársaságé...
Még a földön volt a gép, és nem mozdult, amikor egy enyhe kísérletet azért tettem az egyik légiutas kísérőnél, hogy várjunk de sajna kosarat kaptam.
Nagy rohanás volt, ez után jól esett a reggeli. Igen, mert mint már írtam ezen a gépen már reggeli ételt osztanak.
Nos egyedül maradtam, de azért nem féltem, mert a gép azért majdnem tele volt, és a másik magyar cég emberei is közel voltak.
Azért felmerült bennem, hogy akkor most a csomagjaikkal mi legyen, mi alapján vihetem el azokat a szállásra, ha egyáltalán elvihetem.
Node sebaj, mert jött a reggeli, reggeli után kis szunyóka a gépen.
Gondoltam aztán majd ezt a helyzetet is megoldja az élet.
Így is lett. Mire az útlevélellenőrzésen átestem a bőröndöm már ott keringett a csomagok között. Ott volt egy kis helység, ahol az elvesztett csomagok után lehetett érdeklődni. Gondoltam megkérdezem mi legyen. Meg is beszéltem a pasival, hogy sajnos nem tudom a csomagjaikra ragasztott matrica kódszámát. Sebaj, legfeljebb megvárom a végét, és ha marad három csomag, és elmondom a kollégáim nevét az illetőknek, akkor vihetem a motyókat.
Végül csak felhívtan a kollegáimat Isztambulban, hogy megtudjam a bőröndök számát és színét. De még jobb ötlet jött, mert elmondták a varázsszámot is. Na erre már biztos kiadják a csomagot nekem is.
De mint írtam az élet megoldotta a helyzetet. Mert láss csodát, négyőnk közül csak az én bőröndöm érkezett meg, az övék Isztambulban maradt. De hogy nem akkor szedték le a gépről, amikor ők lemaradtak az tuti, mert más pesti utasnak is hiányzott a bőröndje.
Kollégáim az isztambuli Marriott szállodában éjszakáztak és töltötték el a napot a török légitársaság költségére.
Ma este érkeznek, remélem a csomagjuk is, mert egyik kollégámra bíztam egy falska bort, mert az én csomagom már túl nehéz volt.
Én pedig szépen eltöltöttem ezt a mai napot az éjszakai futóversenyt kipihenve.
Ehhez a poszthoz most nem is tudok milyen fotót küldeni.
De hogy nem maradjatok képek nélkül, a hazaúton a repülőablakból, a telefonnal Zsolt kolléga aurájába benyúlva készített felhők feletti képből töltök ide párat.
és ahogy szoktam.
Folyt köv...
ui. a héten még megpróbálom összeszedni az emlékeimet a templomról és a céges vacsiról, mert sokan várjátok...