Advent második vasárnapja volt ma. Mint az előző, ez is munkával telt. Ugye ahogy már unalomig ismételem, ahol most vagyok, vasárnaptól csütörtökig tart a munkahét. Szóval ma dolgoztam, de azért este mikor hazaértem, meggyújtottam annak a kis koszorúnak a második gyetyáját, amit Marcus fiam készített, és ezek a csibészek valahogy elrejtették a törülközőmbe.
Még egy adventi vasárnapon leszek itt. Az a tervem, hogy elmegyek templomba. Igen kedveseim, mert hogy azért itt is van keresztény templom. Az egyiket már felderítették a kollégák, az viszonylag közel van a régi szállásunkhoz. Káldeus keresztény templonak mondják, az a kereszténységnek az egyik legősibb ága. Mondjuk ennek még kicsit utána kell olvasnom.
A másik keresztény templom a bazár környékén van állítólag. Ezt még senki sem látta a kollégáim közül.
Minden esetre a jövő vasárnapi misére elmenni, egy kihagyhatatlan dolog lesz. Egy iszlám közösségben lévő keresztény templom adventi istentiszteletét megtapasztalni, az már valami...
Folyt. köv...