Kicsit besűrűsödtek az események, remélem hamarosan hígulnak.

Szóval ott tartottam, hogy megérkeztem a szállodába.

Az első itteni napomon egy laza kis sétálós bazárnézéssel kezdtünk.

Zsolt kollégát (Uvások ismerhetik) megkértem, hogy vezessen be a városba. Elindultunk azon a főúton, ami mentén van a szállónk, és tulajdon képpen ez az út vezet a másik irányban a reptér felé.

Ennek az útnak történetesen van neve, Salim street.

Egy darabig sétáltunk, de aztán buszra pattantunk. Ilyen kis 20..25 személyes TOYOTA buszok szaladgálnak szerte a városban. Vannak megállók, a busz elején lévő helyi írással készített tábla nyilván megmondja, mi az útirány, de annak elolvasására nincs nagy remény. Szóval megkérdezte Zsolt, hogy 'BAZAR?', valami bólogatást követően felszálltunk.

Az ajtó valahol a busz közepén van, és nincs is belőle több, úgyhogy itt teljes az elsőajtós a felszállásos rendszer. Csak a buszvezető két sorral előrébb van, mint ahol felszállunk...

Ahol lehet, leülünk, nincs állóhely. Leghátul négy szék egy sorban, előrébb kettő a vezető mögött, egy a járda felőli oldalon. A két oszlop között kis folyosó.

Amikor minden hely megtelt, akkor azért a folyosó részre még le lehet hajtani kis vendégszéket, amire szintén le lehet ülni. Mikor valaki le akar szállni, persze nagyon előzékenyen felállnak, helyet cserélnek, a szabad helyre leülnek, szóval egy dinamikusan mozgó az egész utasközönség.

A fizetés? 500 IQD (Iraki dínár kb 5.6 HUF) egy menet, mindegy hogy az egy megálló, vagy az egész szakasz. Jegy az nincs. Aki felszáll, az előreküldi az utastársakkal a pénzt, és ha többet ad, a visszajárót visszakapja.

Viccesnek tűnt elépzelni Budapesten egy ilyen rendszert. Pedig ez is egy másfél milliós nagyváros!

Szóval így mentünk a busszal be kb a bazárba.

Megmomdom őszintén, a világ ilyen helyén még sosem jártam, igazi bazárt még nem láttam. Még az isztambulit sem volt szerencsém megvizslatni. De ez komoly élmény. Fotoztam párat. Mindent lehet kapni. Van itt barkácsgép, szerszám, ruha, mobiltelefon, lakástextil, szórakoztató elektronika, konyhabútor, széf, könyves, aranyműves, üveges, beltéri lépcsőt is lehet rendelni. Szóval elképesztő. Szombaton voltunk, ami ugye a heti pihenőnap. Nagy volt a tömeg, de teljesen békésen vették a két európai gyerek mászkálását.

A könyvesnél egy standon lehetett OSHO könyvét és a Mein Kampf-ot beszerezni nyilván kurddul.

Váltottam pénzt. Az utcán állnak emberek kis 40x50 cm-es asztalkákkal, azon van a pénzük egy része, gumipókkal lerögzíte, a szél el ne vigye. Mondtuk neki, hogy euró, egy kis számológépen kilökte, hogy 165.000 IQD-t (Iraki Dínár) kapok 100 euróért. Szóval jó vásárt csináltam, mert két papírért kaptam egy nagy köteget...

Aztán egy helyen ittunk egy teát. Mert itt azt isznak a népek. Kávét még nem láttam, azt is mondják, hogy nincs, illetve a szállodában volt török kávé, ami olyasmi mint otthon az eszpresszo, csak ott a barnaiszap az alján, kapucino helyett pedig tejeskávét hoznak.

Szóval teáznak. De presze nem aként, mint mi.

Ilyen kis helyeskés max 1.5 decis fületlen üveg poharak vannak kis tányérral. Ha az ember nem szól időben akkor félig teszik cukorral. Erre jön egy baromi sűrű fekete tea, és ha kicsit hűvösebb, akkor forróvízzel higítják egy csöppet. Az alul lévő tányérba is lökött kis forró vizet az ember, de azt vagy azért, hogy fertőtlenítse, vagy azért hogy átmelegítse. De azt leöntötte, mielőtt megkaptuk.

És valahogy annyira telitöltik a kis poharat, hogy esélytelen kilötyögtetés nélkül az asztalhoz elérni. De sebaj, mert a kis tányérkából is meg lehet inni azt a teát.

Az éttermi étkezésről és a lepénysütésről majd egy másik posztban fogok beszámolni, mert erről még tapasztalatot szeretnék szerezni, és fotókat szeretnék készíteni.

Nos valahogy bejártuk a bazárt, még tutira visszamegyek, mivel sok más látványosság nincs itt.

Aztán szépen visszasétáltunk a szállásra.

Eljött a vasárnap, és az első munkanapom. Igen kedveseim, mert itt a péntek-szombat a heti két pihenőnap.

Úgyhogy vasárnap reggel fél nyolckor indultunk a Minisztériumba. Pista kolléga (Uvások ismerhetik) kalauzolt az úton, busszal mentünk egy darabig, aztán gyalog. Kb nyolcra be is értünk. Adandó alkalommal találkoztam a helyi Munkáltatómmal, a Minisztériumi tisztviselőkkel. Van egy Rafik nevű úr, és egy Omar nevű úr. Nagyon kedvesen fogadtak. Persze mindenféle érdekesség volt, hogy a listában az egyik helyen az volt, hogy orosz vagyok, és kétszer is visszakérdezett, hogy biztosan magyar vagyok-e meg  ilyesmi.

Kaptam híd terveket, papíron, és cd-n, de még nem kaptam számítógépet, asztalom, székem már van, úgyhogy alakul a dolog. Kaptunk egy nagy fénymásoló-szkennelő-nyomtató nagy gépet is.

Az itteni csapatban vagyunk öten jellemzően irodai alkalmazottak, mind magyarok, van egy helyi kislány, akinek még nem tudom mi a szerepe, és van egy másik kislány Szamira, aki tud angolul, kurddul, arabul, Ő egy perzsiai kurd, és neki tolmácsolnia kell. A már két hónapja itt lévő kollégák beszélik, hogy nagyon kellemetlen, hogy a helyiek mindent megbeszélnek a saját anyanyelvükön, amiből mi nem sokat értünk, és aztán visszakaphatjuk, hogy hiszen ott voltál, hallottad... De most majd Szamira kezeli ezt a helyzetet.

És akkor 11 körül jöttek, hogy ma költözünk. Mármint ki a szállodából, fel a hegyre. A két hónapja itt lévők elmondása alapján hetente tolódott egy hetet a költötés időpontja, és ők mindig csak legyintettek erre az dologra, de már a megérkezésemkor is beígérték. Szóval elhagytuk a Hotel Assos-t, és beköltöztünk az új lakunkba.

Ez egy szép nagy, körülkerített lakópark, kb 10 emeletes házakkal, nagyon elegánsan kialakított lépcsőházzal, szóval nem rossz, de még most olyan, mint költözés után szokott az ember, csak nincsenek dobozok.

De nincs függöny, nincs szőnyeg, nincs fogas, nincs sok minden, ami kell. Van ágy, és szekrény, de nincs kis íróasztal. Van egy kis komód, és éjjeli szekrény, de nincs olvasólámpa.

Ami viszont a legjobban fáj, hogy nincs internet, és nem tudtam beszélni a kedveskéimmel.

Egyébként tök jó, hogy pont advent első vasárnapján költözünk, mert így végre elővettem a törülközőmet (a szállodában az ottanit haszáltam), és akkor ért a meglepetés, mert a kis családom elrejtett benne egy kis adventi koszorút. Köszönöm nektek. Szóval este még meg is tudtam gyújtani az első gyertyát.

Úgyhogy most itt vagyunk hárman egy lakásban, helyi kis Uvaterv, van egy rendes szobám, kissé még visszhangzik.

Három emberre van két fürdőszoba, egy nagy konyha, és egy hatalmas nappali, két erkély, mosógép, nagy tűzhely, szóval minden. Kicsit messze van a várostól, de majd kitapasztaljuk, itt mondjuk jó a levegő.

Elvileg mára ígérték a netet, szóval ezt most csak offline írom, vagy bent az irodából, vagy majd itthonról folytatom a képek feltöltését, és ezt is akkor feldobom.

Folyt köv...